Vöröskereszt Helyi Szervezete

A Vöröskereszt Szászvári Szervezete

elnök: Szabó József Istvánné

székhely: Szent István u. 25.

telefonszámok: Katosné Andrási Ildikó: +36304799570

Szabó József Istvánné: +36306211254


A szervezet nagy múltra tekint vissza, évtizedek óta része a közösség életének. Két csoporttal működik, egy ifjúsági csoporttal ok a felső tagozatos gyerekekből kerülnek ki, a másik csoportba az aktív felnőtt dolgozók és a nyugdíjasok tartoznak. A tagdíjak évi 100 és 50Ft évente, ennek az egyetlen bevételi forrásnak a 60%-ából tudják segíteni a rászorulókat. Szászváron több alkalommal szerveztünk már véradást, szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a hagyományunkat. „Aki vért ad, életet ment”. 

Évente több alkalommal szervezünk ruha gyűjtést amit a rászorulóknak szétosztunk. Tombola nyereményekkel támogatjuk a községi rendezvényeket. A községi programokon aktívan részt veszünk. 

Az iskolában rendszeresen indítunk elsősegélynyújtó és csecsemőgondozás foglalkozásokat. Az iskolás csapataink vöröskeresztes versenyeken vesznek részt, ahol jó helyezést érnek el.

További terveink között szerepel a véradások megszervezésének folytatása és minden olyan segítségnyújtás a rászorultaknak, amiről úgy gondoljuk, hogy hasznos cél érdekében történik.