Körséta
Szászvár látnivalói
![]() | Az idegen több irányból is megérkezhet településünkre, jöhet Bonyhád-Szekszárd irányából, érkezhet Komló-Pécs, vagy akár Dombóvár felől is, feltéve, hogy személygépkocsival vagy autóbusszal indult útnak. Ha vasúton érkezett, akkor vagy a Mázai állomáson, vagy a Szászvári megállóhelyen szállhat le a vonatról, az előbbi a bonyhádi, az utóbbi a dombóvári érkezés irányából történik. |
Bármilyen irányból érkezve, sétánknak legyen kiindulópontja a település központi tere, a Május 1. tér, amely a helybéliek számára egyszerűen csak "Főtér". A kis városias jellegű teret középületek, szolgáltató épületek, üzletek veszik körül, itt halad át a forgalmas Hird-szászvári összekötő út is, amely tulajdonképpen a Völgységi patak nyomvonalát követve, a település fő átvezető útvonalát is jelenti egyben. A teret 2001-ben újította fel az önkormányzat, parkosítását kiemelt feladatnak tekintve. Itt található a település híres szülöttének, Kiss György szobrászművésznek a mellszobra, valamint a Szentháromság szobor is, amely szintén most került felújításra. ; | |
A téren a Polgármesteri Hivatal és az Üzletház homlokzata helyi védelem alatt áll. Nemrégiben újította fel tulajdonosa a Szentháromság Gyógyszertárat. Elkészült a volt Jóbarát Vendéglő épületének átalakítása, itt Faluházat alakított ki az önkormányzat. Itt került kialakításra egy étterem, egy 200 fős befogadó- képességű nagy terem, amelyben különféle rendezvényeket, akár konferenciákat, koncerteket is lehet tartani, a tetőtérben vendégszobák kaptak helyet, ahol a pihenni vágyó idegenek tartózkodhatnak. | ![]() |
Nyáron az épület udvarában lévő, szintén védelem alatt álló, évszázados hársfák alatt, a régi kerthelyiségben, a szabadtéri színpadon szintén különféle rendezvényeket szeretnénk tartani. A Főtérről dél felé, a Mecsek keleti vonulatai felé indulva két műemlék mellett visz utunk, két régi illetve felújított ház udvarán még megtalálható az olajütő malom. A Borház lesz a következő érdekes épület utunkon, ez is 2001-ben készült el, a községi régi bikaistállójából, Phare-támogatás segítségével, csakúgy, mint a Főtér. A Borházban állandó kiállításon mutatjuk be a település és környéke szőlőtermelésének és borkultúrájának eszközeit, írásos dokumentumait. Az épület a helyi Szőlő és Bortermelők Baráti Köre Egyesület székhelye is. | |
![]() | A Borház a helyi "borösvény" kapuja, a szászvári szőlősgazdák jó része az itt kialakult pincesorban, présházakban végzi el a borelőállítás feladatait, itt tárolja a környék egyre ízletesebb, és szerencsére egyre jobb hírnévnek örvendő borait. Található még rövidebb pincesor a Vásártéri részen, elszórtan pedig a Temető fölötti területen is. |
Ezen az útszakaszon látható a település legújabb látnivalója is, a hideg vizes Strandfürdő. Helyreállítása 2002. októberében készült el, teljesen felújított és korszerűsített medencék, öltözők, parkosított terület várja a vadregényes környezetben a fürödni vágyókat. A falu és az idelátogatók számára 2003-ban, egy majálissal adtuk át, az addigra elkészült új büfé épülettel együtt. | ![]() |
Ha tovább sétálunk a már szinte fákkal benőtt úton, a volt feketeszén bánya területét érjük el, amely ma nem túl szép látvány, a széntermelés ugyanis évekkel ezelőtt befejeződött, az épületek egy részét lebontották, a többi az idő vasfogának fog áldozatul esni. Néhány éve önkormányzati tulajdonban van a volt fürdő- és irodaépület, valamint a bányamentők volt épülete. Ennek a tömbnek a hasznosítására tervek készültek, pályázatok születtek, egyenlőre azonban nem sikerült annyi támogatást szerezni, amelyből a tervezett bentlakásos szociális otthon megvalósítható, működtethető lenne, ezért befektetőket keresünk! A tervek közé tartozik a volt bányatelepi iskola Információs és Látogató Központtá történő átalakítása, felújítása, valamint a volt bányai iparterületen, kb. 3 hektáron egy zárttéri vadtartó telep, azaz vadaskert kialakítása. A két beruházásra, valamint a Borház mellett egy fedett-nyitott vendégfogadó hely kialakítására a ROP 1.1. pályázati rendszer keretében, „A Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Völgységi patakig” címmel nyert el támogatást az önkormányzat, a munka 2006. októberében meg is kezdődött. A volt bányaüzemi területet mára már szinte teljesen visszafoglalta magának a természet. Az egykori bánya-bejárat mellett emlékkő őrzi azoknak az embereknek emlékét, akik nehéz verejtékükkel hozták felszínre a föld mélyének kincsét, a feketeszenet. A volt üzemi területet a Keleti Mecsek Tájvédelmi Körzet övezi, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik. Az erdőben a Mecsek hegység valamennyi jellegzetes állatával és növényével találkozhatunk, ha utunkat a Vörös Fenyő turistaház felé vesszük, és nem sajnáljuk a fáradságot a barangolásra. A volt bányaüzemi épületek közül a megmaradtakat magánszemélyek vásárolták meg, akik vadászházat alakítottak ki maguknak, mások pihenőház céljára használják a felújított épületeket. Aki itt szeretné idejét tölteni, az mérhetetlen csendre, egy-egy rikoltó madárra, a faluból felszűrődő autó-hangra, hatalmas nyugalomra számíthat. Bizonyára ezért kedvelik a már nyugdíjas volt bányászok is ezt a helyet, akik szintén egy régi bányai épületből alakították ki pihenőházukat, amelyet a két kezük munkájával tartanak rendben /Ólvölgyi nyugdíjasház./ A Főtérről egy másik irányba, Bonyhád felé tovább haladva a Hársvirág Óvoda és a Kiss György Általános és Zeneiskola épületeit kell megemlítenünk. A két intézményben több száz gyermek nevelkedik, tanul, tölti szabadidejét, sportol a tornateremben, vagy játszik az árnyas udvaron. Mindkét intézménybe több településről – Vékényből, Kárászról, Magyaregregyről, Köblényből, Szalatnakról és Mázából járnak a gyerekek . A települések önkormányzatai társulásban működtetik az intézményeket, ahol – kistérségi feladatellátásként nevelési tanácsadás, pszichológusi segítség, logopédus és gyógytornász is segíti az arra rászorulókat. / Bemutatkozásuk külön oldalon. / Korábbi művelődési házunk jelenleg a Német Kisebbségi Önkormányzat székháza, amelyben népviseletükből, használati eszközeikből készült kiállítás található. Sportpályánkat sok nagyobb település is megirigyelhetné, a részben fedett lelátókon több száz ember is szurkolhat egy-egy sportrendezvényen kedvenc csapatának. A létesítmény területe mintegy másfél hektár. A sportlétesítményeket, valamint a Sportegyesületet az önkormányzat anyagi támogatása tartja fenn. Jelenleg felújítás alatt van a Sportöltöző, valamint a pályakorlát felújítása, komoly pályázati támogatások segítségével. | |
![]() | A Bányász parkban kopjafa, a Temetőben pedig emlékmű őrzi a bányaszerencsétlenségben elhunytak emlékét. Minden évben Bányásznapkor - azaz, szeptember első hétvégéjén - a temetői emlékművet, a bányászok védőszentjének, Borbálának napján pedig a kopjafát koszorúzzák meg az emlékezők. A volt Bányászklub épülete mára több teljesen új funkciót is kapott. Itt került kialakításra - szintén kistérségi feladatellátásként és támogatásból – a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat iroda és tárgyalóhelyisége, valamint a Központi Ügyeleti Szolgálat helye és helyiségei. Ez utóbbi szolgáltatás 12 település mintegy nyolcezer lakójának jelent az orvosi ellátást minden nap délután 5-től reggel 6-ig, valamint hétvégén és ünnepnapokon a nap 24 órájában. Az épületben működik továbbra is a Bányász Nyugdíjasok Egyesülete és a Bányász Szakszervezet is. |
A klubhoz tartozott korábban a Tekepálya, amelynek épületét az önkormányzat felújíttatta, és ebben helyezte el a korábban a Május 1. térhez közel működött Bányászati és Helytörténeti Gyűjtemény anyagát. Az állandó kiállítás bányászati részét 2006. szeptember 2-án, a Bányásznapi ünnepség keretében adta át a közönség részére a polgármester, és a térség országgyűlési képviselője, Páva Zoltán. A tekepálya átalakítása, a környezet rendbetétele sok dolgos bányászkéz munkáját jeleníti meg. Az egykor különálló terület, ma a település egy részeként ismert, ún. Császtai rész szinte teljes egészében megőrizte a falusi hangulatot, a régi tornácos porták itt még szép számban megtalálhatók. A falusi élet hagyományait állattartásukban már nem őrzik az emberek, de a különféle növények termesztése egyre inkább tért hódít, gondolunk itt az intenzív gyümölcs-termesztésre, elsősorban az almára, de van például kajszibarack-ültetvény is. A Császtai Hősi Emlékmű az I. világháborúban hősi halált haltakról emlékezik meg. Az egykori temetőben évszázados síremlékek őrzik az itt élt emberek emlékét. Újra visszatérve a központba, a Vár utcában folytathatjuk a sétát. A Főtértől mindössze néhány méterre található a római katolikus templom épülete, amelynek történetét a település történetéről szóló oldalaink tartalmazzák. A templomban a 2005-ös Bányásznap óta harangjáték emlékeztet a település bányász-hagyományaira, hét közben egy bányász-dalocskát, vasárnap pedig a Bányászhimnuszt játssza el a szerkezet, amelynek hangja, dallama messzire hangzik délután 2-kor, és este 6 órakor. A szászvári vár területén – amely utoljára a plébániahivatalnak, paplakásnak adott helyet - megtalált emlékek alapján olyan kutatási anyagot lehet majd bemutatni az idelátogatóknak, amelynek párja csak a Budai Várban, vagy a Visegrádi palotában van meg. A felújított várfal, a volt palota-épület, és minden megtalált emlék a későbbiekben a település egész lakosságát szolgálhatja. | |
Az önkormányzat elképzeléseit figyelembe véve, a Műemléki Tervtanács, és minden létező hatóság véleményét kikérve, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság elkészíttette az épület újrahasznosításának és felújításának terveit, amelyek ma már jogerősek. Ha egyszer elkészül a felújítás, az épület egy részében, szomszédos gazdasági épületeiben a vár és a település történetét bemutató kiállítások lennének, az épület egy szintjén konferencia és házasságkötő terem működhetne…. | ![]() |
Ezekről a tervekről a galériában, a jövőnk tervei között láthat a kedves látogató egy képes összeállítást. A Templom mögötti téren az Idősek Klubjának épülete és a Tűzoltószertár kapott helyet. A szertár melletti kopjafát Szent Flórián, és a tűzoltásban elhunytak emlékére emeltük, és koszorúzzuk meg időről-időre. Az Idősek klubjában 25 fő részére tudunk napközbeni ellátást biztosítani, további több mint 30 fő részére a lakásra szállítjuk a napi egyszeri meleg ételt, és több személy esetében a lakáson gondoskodunk a napi feladatok ellátásáról. A Dombóvár felé vezető utcát régen Szent Jánosról nevezték el, ma Arany János nevét viseli, az utcát a Völgységi patak szeli ketté. Az utca ékessége és érdekessége az "Anya és csecsemővédő az elesett hősök emlékére", az egykori Zöldkereszt 1932-ben készült épülete, amely helyi védelem alatt áll, és ma a gyermekorvosi rendelőnek, védőnői szolgálatnak és a labornak ad helyet – Egészségháznak nevezi a köznyelv. A helyi védelem alatt álló épületet 2006-ban újíttatta fel az önkormányzat. Ez volt az első épület a településen, amelynek rendbetételéhez a „Szászvári Középületekért Közhasznú Közalapítvány” nyújtott anyagi támogatást , és az általuk szervezetten lakossági, vállalkozói támogatás is érkezett a felújításhoz. . Az épületen az I. és a II. világháború szászvári áldozatainak emlékét márványtábla őrzi. A kertben az 1848-as szabadságharc emlékére kopjafát állíttattunk, amelyet március 15-én koszorúzunk meg minden évben. A településről Dombóvár felé haladva, az ún. Újtelepet elhagyva, a Bátaszék-Dombóvári vasútvonalat keresztezzük, egy kicsi megállóhelye van csak Szászváron a vonatnak. Néhány száz méterre található innen a Horgásztó, amely a helyi egyesület tagjainak tulajdonában, kezelésében van. Napi jeggyel több idelátogató idegen horgász is sikeresen, és főként kellemesen töltötte már itt az idejét az elmúlt években. A települést északról Tófű község követi, a Bonyhád-dombóvári úton. Már csak egy útvonalat nem jártunk be, ez a Komló, Pécs irányába vezető útvonal a Főtértől. Itt első látnivalónk a Vadrózsa Vendéglő épülete, amely a település posztumusz díszpolgára, Kiss György szobrászművész családjának volt egykor a nyaralója. Három éve a vendéglő emeleti terme a művész nevét viseli, itt látható az az állandó fotókiállítás, amelyet a ma még fellelhető műveiről, illetve régi fotókból készítettünk, és folyamatosan frissítünk. A ház falán emléktáblát avattunk néhány éve, amelyet a művész születésének évfordulóján koszorúzunk meg. A település beépített területének határában, közel két hektáros szabad téren, hosszú évtizedek óta, havonta egy alkalommal kirakó-, állat- és autóvásárt tartunk, amely messze földön híres, több száz ember keresi fel mindig, a kereskedők az évszaknak és a lakosság igényeinek megfelelő árukészlettel várják az érdeklődőket. A Vásártér mellett a település második legnagyobb pincesora húzódik, itt a partoldalban megbújó présházak, a földpartba épített pincék rejtik a környék egyre ismertebb borait. Kellemes, árnyas környezetben, baráti beszélgetésekkel lehet az időt múlatni a pincetulajdonosok által kialakított pihenőhelyen. A településnek ezen a szakaszán egy iparterület is található, ahol több munkahely működik évek óta. Az önkormányzat – feláldozva az egyre kevésbé kihasznált un. Állatvásári részét a Vásártérnek – három telket alakított ki, amelyre a közműveket is részben biztosította. A már megvásárolt területeken magánszemélyek benzinkutat, illetve autófényezésre szolgáló műhelycsarnokot szeretnének létesíteni. A település - ha légi felvételen láthatnánk - főként kelet-nyugati irányban elterülő, a Völgységi patak mentén elhelyezkedő összképet mutat. A Mecsek vonulatai, vadregényes erdőkkel övezik a lakott területet, ahol az erdészeti munkák és esetleg a vadászok zavarják csak meg a táj nyugalmát. Az erdővel borított domboldalakat az évszázadokkal ezelőtti vízfolyások szabdalták meg kissé - a császtai árok, és a "piócás" patak, amelynek hivatalos neve Bánya-patak . Az így kialakult völgyek mentén kúszik fel az utcák egy része a dombok felé, ilyen a Petőfi, a Bánya, a Patak utca, vagy a Rózsadombnak nevezett rész mellett a Bartók Béla és az Április 4. utca. A házak és az erdők közötti szőlővel, gyümölcsösökkel beültetett lankák, a természet adottságait kihasználva elhelyezett építmények, présházak és pincék tarkítják a határt. A bánya fénykorában, az '50-es években épült az első lakótelep, amit ma is "Újtelepként" emleget a település lakossága. Itt történt meg először a szabályos formában, egyforma telekméretekkel, ikerházakkal a lakások kialakítása, először a bánya dolgozói részére. A '60-es évektől kezdődött meg az ún. "Sváb negyedben", valamint a régi parasztházak helyén egyéb utcákban is, az új házak építése, ezt követően pedig a '70-es évektől került kialakításra egy újabb lakóövezet, a Dombóvár felé vezető út bal oldalán, részben lakótömbök, részben pedig új utcasorok kialakításával. Az építési kedv a lakosság, főként a fiatalok körében ekkor jelentős volt, volt olyan év, hogy 65 új ház kapott építési engedélyt ! Ma - gazdasági okok miatt - évente csak 3-4 új ház épül, jellemzőbb a régi épületek felújítása, korszerűsítése, bővítése, a kor követelményeinek megfelelő kialakítása. A patak által kettészelt terület másik oldalán, a belterületi, beépített részen túl szántóföldeket láthatunk, amelyeket korábban az Egyházaskozári Termelőszövetkezet művelt meg, ma - magántulajdonként, de bérbeadással művelve - néhány mezőgazdasági vállalkozás, vállalkozó használatában állnak. Búzamezők és kukoricaföldek, napraforgótáblák váltják egymást, a gazdálkodás igényeitől, a piaci viszonyoktól függő mennyiségben. Szerencsére a határban nagyon kevés megműveletlen terület található, hasznosításuk megoldódott. Azok a területek, amelyek a kevésbé jó fekvésű részeken találhatóak, és emiatt művelésükkel felhagynak a tulajdonosok, lassan beerdősödnek, részeivé válnak a mecseki erdőknek. A természet visszahódítja az embertől a korábban tőle elbitorolt területeket. Reméljük, sikerült településünket úgy bemutatni, hogy a tájékoztató minden kedves olvasója kedvet kap a látogatáshoz. Szászvár szeretettel vár mindenkit ! | |
Legújabb hozzászólásokNincs hozzászólás. |











