Page 1 - My FlipBook
P. 1
kormányzati Hírek 2015 december

Tisztelt Szászváriak! dalmi versenyt írtak ki általános iskolá- rendezésében. Az étterem látványos
sok részére, amelyeknek egy témája állófogadást szervírozott, minden elvá-
Szinte hihetetlen, de lassan már volt: a szászvári vár, és annak története. rást magasan teljesítettek. Nem sok
belátható távolságra van a 2015. év Nagyon sok kisgyerek adott be pályá- olyan hely van az országban, ahol en-
vége. Azért tűnik számomra hihetetlen- zatot. Mindegyiket láttam, ill. olvas- nél színvonalasabb tálalást sorakoztat-
nek, mert annyira gyorsan ment el. Ta- tam, mert jómagam is a zsűri tagja vol-
lán a sok-sok feladat, megoldandó tam. Mindenkinek köszönet a részvé- nak fel hasonló rendezvényeken. A kis
probléma, beruházások, pályázatok, telért: büszkén mondhatom, hogy na- pályázók, a vendégek és a résztvevők
mellette a mindennapi működés bizto- gyon színvonalas munkák születtek. az eredményhirdetés után jóízűen rom-
sítása? Persze mindez együtt okozza, Köszönet a segítőknek, felkészítőknek, bolták szét a hidegtálakat. Most elma-
okozta számomra azt az érzést, hogy radt a vár aktuális állapotának szemre-
szaladnak a napok, hetek, hónapok, és szülőknek és a pedagógusoknak is. Bár vételezése, de a kivitelezők jelezték:
most, hogy készül az év utolsónak nem illendő a zsűri közös döntése után tartják az ütemet.
szánt Szászvári Hírek újságja, megkér- személyes véleményt elárulni, azért
tek a szerkesztők, hogy foglaljam ösz- elmondom, nálam a szászvári Peilert Pár nap eltéréssel meghívtak az
sze, mi történt az előző megjelenés óta. Soma, szászvári várostromról szóló Óvoda Márton napi ünnepségére.
Mit dolgoztunk, mit haladtunk, mi az, írása nyert, a zsűri közösen mást hozott Voltam már néhány óvodai rendezvé-
ami sikerrel zajlott, mi az, amiben még ki nyertesnek. nyen, de szerintem ennyire sikeresen
többet kell tennünk, hogy sikeresek
legyünk, mi szászváriak. Örömömre nagyon sokan eljöttek, még egyszer sem. Megszámlálhatatlan
nagy taps köszöntötte a pályázókat, kisgyerek, rengeteg szülő, aztán a sze-
Tényleg, most kevesebb idő telik el különösen Sólyom Katalin, Jászai Mari replők, óriási kavalkád. Még aznap
a két lapszám között. Ennek az az oka, díjas színművésznőt, aki élővé vará- megosztottam közösségi oldalainkon a
hogy úgy gondoljuk, az év végéhez zsolta a kis pályázók írásait. Itt jegyez- több száz fotót, hogy azok is lássák,
kapcsolódó eseményekről még időben ném meg, nem biztos, hogy mindenki akik nem voltak ott. A műsor nagysze-
lenne célszerű információt szolgáltatni, elsőre tudja, de például játszott „A rű volt, köszönet a betanítóknak, és
hogy széles körben ismertek legyenek a napfény íze” című filmben, többek
rendezvények, programok, időpontok. között, Ralph Fiennes, Rachel Weisz,
Megkértem a szervezőket, hogy min- Törőcsik Mari oldalán, Szabó István
denki állítsa össze a program naptárát,
szándékom szerint néhány oldallal hát- www.szaszvar.hu
rébb megtalálhatják ezeket az informá-
ciókat.

Beszámolómat rendhagyóan időben
visszafelé teszem meg. Ennek oka,
hogy a napokban zajlott le a számunkra

oly fontos „Vár-projekt” rendezvé-
nye a Főtér Kávézó és Étteremben. Az
MNV Zrt. szervezésében rajz- és iro-
   1   2   3   4   5   6